Egy börtönpszichológiával foglalkozó blog nem mehet el szótlanul az ausztriai Amstetten városban történt események mellett. 2008 májusában Josef Fritzl házából négy fogoly szabadult: Elizabeth Fritzl, a 73 éves elkövető lánya, valamint három közös gyermekük, akik közül a legidősebb 21 éves volt.
Josef Fritzl vérfertőző kapcsolatban állt a lányával, folyamatosan erőszakosdott vele, és 24 évig nem endegte ki a pincéből. A fogság idején Elizabeth a saját apjától több ízben megfogant, és hét gyermeknek adott életet. Közülük egy gyermek maghalt, három ugyanabban a házban, de két szinttel feljebb, Fritzl normálisnak tűnő otthonában nevelkedett; azoban a többi három személy nem láthatta a napvilágot egészen a szabadulásig.
Magyarországon is vannak szexuális bűnelkövetők a börtöneinkben, számszerű adatokról és néhány megfontolandó kérdésről már korábban írtam itt:
letöltHogy mi fog történni Fritzl fogvatartottal, arról szintén még az eset előtt írtam itt:
letöltA feleség, a rokonság, a szomszédok, a hatóságok, és talán egész Amstetten és Ausztria állítólag nem tudtak semmit az esetről, amíg az ügy látszólag ki nem derült. Erre egy lehetséges magyarázat a
bystander effect, azaz a Kitty Jenovese eset, amiről korábban írtam itt:
letöltA Josef Fritzl üggyel kapcsolatban ezeken túl még pár érdekes gondolat merülhet fel:
1. Siker vagy kudarcValahogyan a négy személy mégis képes volt megmenekülni a pincéből, és túlélni a gyötrelmeket. Azonban az osztrák állam, és talán az egész társdalom folyamatosan mentegetőzik és magyarázkodik az esettel kapcsolatban. A történetet úgy is fel lehetne fogni, hogy az ember mekkora hőstettekre képes, és mekkora hőstettet kell véghezvinnie, hogy szabaduljon a börtönéből. Az osztrák társadalmat a
Natascha Kampsuch ügy miatt talán jogosan a
kollektív amnézia vádjával illetik. (Nem a Fritzl ügy volt az első fogvatartásos szex bűnügy az elmúlt tíz évben Ausztriában, hanem a bécsi Natascha Kampsuch ügye, ami éppen ott történt, ahol 44-45-ben Rudolf Eichmann vezérlete alatt húszezer magyar zsidó lelte a halálát.) Számos esetben hibáztak az osztrák hatóságok, azonban a foglyok szabadultak. Az ügy vizsgálata még folyamatban van, azonban számomra döbbenetes, hogy senki sem veszi észre, hogy az áldozatok valójában fogvatartottak voltak, senki sem von párhuzamot a börtönök világával, és a börtönártalmakkal.
Ránki Sára szerzőtársammal hamarosan ebben a témában fogunk egy könyvet publikálni.
2. Halálbüntetés és retribúció
Az áldozatokkal való együttérzés teljes mértékben érthető és átélhető. A Josef Fritzl iránt táplált bosszútudat is elfogadható, de semmiképpen sem engedhető meg börtönőrök körében. A börtön feladata az őrzés és a rehabilitáció, nem a társadalmi bosszútudat kifejtése. Ha a börtönök még mindig így működnének, semmiben sem különbözne a mai világ Eichmann korától. Hiretelen nagyon sok embertől lehetett hallani, hogy Josef Fritzl egy eltaposandó féreg, akit azonnal ki kell végezni. Ezek az emberek önmagukat szakértőnek vallják, és sajnos hiszik is. Érdekes, hogy a társadalom ennyire rosszul értesült a demokrácia és a közéleti béke alappillérjeinek fontosságáról, melyek közül talán legfontosabb a halálbüntetés és a kínzás tilalma. Az ügy gyanúsítottja jelenleg a St. Pölteni Bv. Intézetben van, és az intézet parancsnoka többször nyilatkozott a tévében a fogvatartott elhelyezési körülményeiről. Fontosnak tartotta az osztrák büntetés-végrehajtás, hogy garantálja és kommunikája a súlyos ügyben gyanúsított öregember személyiségi és emberi jogait. Nem konkrét jogaszabályokat kell citálni, hiszen azok sehol sem megfelelőek, hanem emberséggel kell megnyilatkozni olyan helyzetben is, ami a társadalom ellenszenvét válthatja ki. Ez egy börtönparancsnok számára hihetetlen kihívás.
3. Kultúra és társadalomtörténet
Figyelembe kell vennünk, hogy Magyarország hosszú ideig szoros államszövetséget alkotott Ausztriával, a két ország éghajlata, népessége, területe, és még számos más mutatója azonos. Kissé vakmerőség és hipokrita álláspont lenne azt hinni, hogy a magyar társadalomban nem fordulhat elő olyan eset, mint Amstettenben. A
társadalmi tudatosság (pl. hogy mi az igazságszolgáltatás célja) és a
kohézió (pl. a bűnmegelőzés nem csak a rendőrség feladata, hanem az önkormányzatoké, az iskoláké és még talán kocsmatulajdonosoké is) hazánkban nagyon gyenge lábakon áll. Vajon mi történne Magyarországon egy hasonló eset kirobbanása után? Itt, ahol szintén nem merünk arról beszélni, ami van. Rossz belegondolni.
4. Szexuális abúzus a börtönökbenPersze vannak, és mindig is lesznek olyan tabuk és traumák, amikről nem szívesen beszélünk. Aki komolyan foglalkozik a családon belüli erőszak témakörével, az nagyon jól tudja, hogy elkövetők korábbi áldozatok voltak. Így volt ez Josef Fritzl életében is, gyermekként az apja rendszeresen, naponta kékre-zöldre verte. Ez a múlt század negyvenes éveiben történt, ami Auszrtia történetében nem nevezhető aranykornak.
Aki komolyabban foglalkozik a börtönök világával, az tudja, hogy a fegyintézetek egyik nagyon markáns jellegzetessége az erőszak, ami rab és rab, továbbá a személyzet és a rabok között zajlik. A börtönökben vannak a gyenge emberek a legkiszolgáltatotabb helyzetben a világon. A börtönökben a rabok is büntetnek akkor, amikor az életellenes vagy a szexuális jellegű bűnlekövetőket kínozzák és gyötrik. Sajnos, ehhez nagyon gyakrana személyzet tevőlegesen is hozzájárul.
A börtönökben szexuális erőszak is van. Ez nagyon erélyes társadalmi jelenség, elég a keresőbe beírni, hogy
„prison rape”, és máris rengeteg, többmillió találat jön fel. A börtönben lévő szexuálfogvatartottak is el vannak zárva a napfénytől, akár húsz évig is. Ausztriában, és más németajkú börtönökben akár a halálukig is. Más országokban ezeket a személyeket folyamatosan kínozzzák, megalázzák és gyötrik. Erről is csak látszólag nem tud az ország. Felettük is szemet hunyunk.
